Fő tartalom átugrása
Megelőzés. Diagnosztika. Gyógyítás. I 9400 Sopron Várkerület 77. I +36309895890

Diabetológia

Diabetológia magánrendelés Sopronban

Diabetológia

Általános ismertető

A diabetológia a cukorbetegség különböző fajtáival, ezek egyénre szabott kezelésével és általa okozott szövődmények megelőzésével foglalkozó tudományág. Természetesen alapvetően célunk a cukorbetegség megelőzése, a prediabeteses betegek megtalálása is.

A cukorbetegségnek két fő típusa van, melyek közös jellemzője, hogy a sejtek különböző okoknál fogva nem képesek a cukor felvételére, így a vércukorszint megemelkedik.

1-es típusú diabetes mellitusra az inzulin abszolút hiánya jellemző, így itt napi többszöri inzulinadásra van szükség. A 2-es típusú diabetes mellitusra, ahová a betegek nagyobb része sorolható, a relatív inzulinhiány jellemző, melynek egyik fő kóroki tényezője az inzulinrezisztencia. Megelőzésének és kezelésének a leghatékonyabb eszköze napjainkban is az életmódterápia (diéta és testmozgás). Köszönhetően ennek illetve az új korszerű antidiabetikumoknak inzulin bevezetésére egyre kevesebb esetben van szükség illetve sok esetben (a sorozatos kontrollok során) ennek részleges vagy teljes leépítésére is sor kerülhet. 

Mikor keresse fel szakrendelésünket?

Sajnos a cukorbetegség egy alattomos betegség, így sokszor nem a tünetek megjelenése hívja fel rá a figyelmet, melyek egyébként sem specifikusak: súlycsökkenés, szájszárazság, fáradékonyság, gyakori vizeletürítés, látászavar, bőrviszketés, végtagzsibbadás, gyakori fertőzések, stb.

Amennyiben akár a fenti tünetek, akár az alábbiak bármelyike Önnél fellelhető, úgy szűrés céljából keressen fel bennünket: >45 éves kor, terhességi cukorbetegség, terhelő szülészeti anamnézis, cukorbeteg elsőfokú rokon, elhízás ill. mozgásszegény életmód, szív- és érrendszeri betegség, hypertonia, hyperlipidaemia ill. prediabetes (cukorbetegség megelőző állapot) a kórelőzményben. Egy egyszerű kérdőív (Findrisk) kitöltésével percek alatt kiderülhet, hogy szükséges-e további kivizsgálás.

A szűrés fontosságát alátámasztja az a tény, hogy minden ismert cukorbetegre esik egy fel nem fedezett cukorbeteg. A betegségkarrier elején elkezdett megfelelő kezelés hatása a későbbiekben felbecsülhetetlen előnnyel jár („metabolikus memória”).

Rendelésünkön 1-es ill. 2-es típusú diabetesesek mellett cukorbeteg kismamák kezelését, gondozását és szakképzett diabetológiai edukátorunk segítségével a betegség önmenedzseléséhez elengedhetetlen oktatását is végezzük.

Szakvizsgálat menete

Az első vizsgálat részletes anamnézisfelvétellel és alapos fizikális vizsgálattal kezdődik, mely utóbbihoz vérnyomásmérés és EKG elkészítése is hozzátartozik. Tartalmazza a korábbi releváns leletek, gyógyszeres kezelés átnézését ill. egy kardiovaszkuláris rizikóbecslést. Mindezek birtokában a páciens kap egy javaslatot a teendőkről, az elvégzendő vizsgálatokról, a szükséges terápiamódosításról (természetesen az ehhez tartozó recept- és javaslatfelírással).

A vizsgálatok másik csoportját a kontrollvizsgálatok teszik ki, ugyanis a beállított kezelés ellenőrzése, az elért eredmények megőrzése csak így lehetséges. Az esetek többségében 3 hónapos kontrollokkal ez megvalósítható, de speciális esetekben ettől el is térhetünk (új gyógyszer beállítása, terhességi cukorbetegség esetén 1 hónapos kontroll; jó compliance-ű, szövődménymentes cukorbetegség ill. prediabeteses beteg esetében 6 ill. 12 hónapos kontroll).

Egy évet meghaladó kontrollvizsgálatot a fentebbiek miatt nem végzünk. Amennyiben igénylik, van lehetőség kedvezőbb árú csomagok igénybevételére is, melyhez ingyenes telemedicinális konzultáció jár!

Milyen további szolgáltatásokat végzünk?

Edukátorunk látványos szemléltető eszközök segítségével mindenkit egyénre szabott oktatásban részesít betegségével, kezelésével kapcsolatosan.

Ingyenes oktató anyagokat biztosítunk a cukorbetegség és szövődményeinek még pontosabb megismeréséhez illetve az újonnan beállított kezelésekhez.

Szorosan együttműködve dolgozunk dietetikusunkkal, aki valamennyi páciens számára a diabétesztípusának és kezelésének legmegfelelőbb étrend és életmód kialakításában nyújt segítséget.

Rendelésünkön szűrővizsgálatokat is végzünk: alsó végtagi érszűkület irányában mini-Doppler készülékkel boka-kar index meghatározás ill. részletes neuropathia vizsgálat. 

Elérhetők természetesen további szakrendeléseink is az esetleges szövődmények még teljesebb körű feltérképezéséhez (Radiológia, Kardiológia, Ortopédia, Sebészet, Bőrgyógyászat, stb.).

Telemedicina keretében lehetőséget biztosítunk az elkészült leletek, vizsgálati eredmények vagy akár a vércukornapló utólagos értékelésére és véleményadásra e-mailben, amennyiben a páciens ezt a tervezett kontroll előtt igényli vagy nem kíván/nem tud személyesen megjelenni.

További szolgáltatásaink (a megfelelő feltételek fennállása esetén): adókedvezményre jogosító igazolás kiállítása, EKG készítés és értékelés, diabetológiai szakvélemény gépjárművezetői alkalmasság megállapításához, saját készítésű edukációs anyagok e-mail-ben való átküldése.

Mi szükséges a vizsgálat és kezelés eredményességéhez?

Szükség van minden korábbi releváns, belgyógyászati jellegű orvosi leleteire, zárójelentéseire. Emellett elengedhetetlen a korábban szedett gyógyszereinek pontos listája (név, dózis, adagolás). De talán a legfontosabb a betegség kezelésében való aktív részvétel!

 

FINDRISK számoló

Jelen kérdőív a 2-es típusú cukorbetegség korai felismerését segíti. Minél nagyobb pontszámot ér el, annál magasabb a cukorbetegség 10 éven belüli kialakulásának veszélye (ld. lent). 11 pont felett feltétlenül indokolt további kivizsgálás.

Kattintson ide a kitöltéshez

A cukorbetegségről

A 2021-es Diabetes Atlas adatai szerint világszerte 537 millió cukorbeteg él és ez a szám rohamosan növekszik (2045-re 783 millió lesz várhatóan!). Jó hasonlattal mondhatjuk, hogy a világ harmadik legnépesebb „országa” a cukorbetegeké. Minden 11 emberből 1 diabeteses! Magyarországon a legújabb felmérések alapján a 20-69 éves populációban a diabetes előfordulása 8.65%. Életkorral ez tovább emelkedik, idősekben 65 év felett közel 20%-os a cukorbetegek aránya.

Bővebben a cukorbetegségről

Dr. Végh Tibor

belgyógyász, diabetológus főorvos

Belgyógyászat, diabetológia - időpontfoglalás

  • Laborvizsgálatok

  • Foglalkozás-egészségügyi, üzemorvosi vizsgálatok

  • Ultrahangvizsgálatok

Foglaljon időpontot még ma!

Időpont foglalás telefonon

Bővebben …Diabetológia

  • Találatok: 14960

Dietetika

Dietetikai tanácsadás Sopronban

Dietetika

Mikor érdemes dietetikushoz fordulni?

Az egészséges táplálkozással kapcsolatban manapság rengeteg információhoz lehet egyszerűen hozzájutni. Néha azonban pont a túl sok információ miatt nehéz eldönteni, hogy kinek mi lenne a legjobb. Bizonyos esetekben pedig kifejezetten javasolt inkább szakértő segítségét kérni.

A diéta célja a szervezet megváltozott állapotához igazodó táplálkozás.

A dietetika segítségével azonban megelőzhetünk és rendkívül hatékonyan kezelhetünk, gyógyíthatunk bizonyos betegségeket.

Az alábbi esetekben indokolt dietetikushoz fordulni:

  • Evési zavarok
  • Túlsúly
  • Bélproblémák
  • Szív- és érrendszeri betegségek
  • Cukorbetegség
  • Magas vérzsírok
  • Magas vérnyomás
  • Epebetegség
  • Hasnyálmirigy- és máj megbetegedése
  • Vesebetegség
  • Terhességi cukorbetegség
  • Terhességi toxémia
  • Terhességi súlyproblémák

Környezeti hatások, a genetikai adottságok, pszichológiai hatások befolyásolják leginkább egészségünket.

A személyre szabott diéta során az Ön saját igényeit vesszük figyelembe. A konzultáció során, felmérésre kerülnek azok a területek, amelyeken változtatni szükséges, így a beszélgetés végére Önt személyre szabott étrendi tanácsokkal látjuk el. Lehetőség van még további konzultációra, amikor az alkalmazás során felmerülő kérdéseit beszéljük meg.

Étrendi tanácsadás menete:

Első konzultáció alkalmával:

  • Táplálkozási anamnézis felvétele, kórelőzmény megismerése
  • Antropometriai vizsgálatok (testmagasság, testtömeg, BMI)
  • Tanácsadás

Kontroll alkalmával:

  • Táplálkozási napló átnézése, kiértékelése
  • Antropometriai vizsgálatok
  • Dietetoterápia hatásosságának, megvalósíthatóságának értékelése, a szükséges további módosítások megbeszélése

Kovácsné Vicze Szilvia

dietetikus

2007-ben a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Főiskolai Karán végeztem dietetikusként. Több mint harminc éve dolgozom az egészségügyben és többféle egészségügyi végzettségem is van. 2007 – 2016 - ig egy vidéki kórház dietetikusa és élelmezésvezetője voltam. 2016 – tól a Soproni Erzsébet Oktató Kórházban dolgozom dietetikusként.

Kiemelt szakterület: Diabetológia, inzulinrezisztencia, terhességi cukorbetegség, Nincs javaslat, táplálék allergia és intolerancia és a műtétek utáni felépítő étrend, pl.bélműtétek, epehólyag eltávolítás, valamint a hasnyálmirigy gyulladás utáni étrend kialakítása. Dietetikusként segítséget nyújtok az egészséges életmódváltáshoz vezető úton, az egészség megőrzésében, a kívánt testsúly elérésében, valamint a diagnosztizált betegségek kezelésében.

Munkám során táplálkozási tervet készítek a pácienseimnek a kórtörténetük, a jelenlegi egészségi állapotuk és napi rutinjuk figyelembevételével.

Kiemelten fontosnak tartom a gyakorlati tanácsokat és az ezekhez szükséges információk átadását is, amelyek a mindennapi rutinba átültetve már nem is lesznek olyan szokatlanok.

Németh Kinga

dietetikus, gyermek dietetikus

Németh Kinga 2020-ban diplomázott a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karán. A diploma megszerzése után Sopronban, az Érgondnok Szakrendelőben helyezkedett el, ahol főként diabéteszes betegek ellátásával, szív-és érrendszeri betegek dietoterápiájával foglalkozott. Dolgozott gyermek sportolókkal a Soproni Darazsak Sportakadémián, illetve élelmezésvezetője volt a Harkai Kerekerdő Óvodának, ahol egyértelművé vált, hogy a továbbiakban a gyermek ellátásra nagyobb hangsúlyt fektet. 2022-től a Kapuvári Lumniczer Sándor Kórház-és Rendelőintézet angiológiai rehabilitációs osztályának dietetikusa is vagyok. 

Dietetika időpontfoglalás - Vicze Szilvia

Dietetika időpontfoglalás - Németh Kinga

  • Laborvizsgálatok

  • Diabetológia

  • Gyermek dietetika

Interjú Németh Kinga dietetikussal

Bemutatkozás és rövid interjú a táplálkozásról.

Az interjúhoz

Az egészséges életmód része a sportolás

A táplálkozás és mozgás harmóniája.
Bár a rendszeres fizikai aktivitás kulcsfontosságú az egészség megőrzéséhez, ez csak az egészségmedál egyik oldala. A táplálkozás ugyanilyen jelentős. Egy kiegyensúlyozott étrend garantálja, hogy a testünk megkapja az esszenciális tápanyagokat, vitamint és ásványi anyagokat, amelyekre optimális működéséhez szüksége van. Képzeljük el a testünket, mint egy finoman hangolt gépet: a testmozgás a mechanizmus, amely a részeit simán működteti, de a megfelelő üzemanyag nélkül a gép hatékonysága és teljesítménye csökken. Rossz étkezési döntések krónikus betegségekhez, gyengült immunrendszerhez és csökkent energia szintekhez vezethetnek. Egészséges étkezéssel nem csak napi tevékenységeinket támogatjuk, hanem megerősítjük a testünk védekezését, javítjuk a kognitív funkciókat és javítjuk a hangulatunkat. Röviden, míg a sport formálja és erősíti külső keretünket, az egészséges étrend táplálja belső rendszerünket, teremtve egy harmóniát, ami az egészség hosszú távú megőrzéséhez elengedhetetlen.

Pannonia Fitness kedvezményes ajánlata

Foglaljon időpontot még ma!

Időpont foglalás telefonon

Bővebben …Dietetika

  • Találatok: 10662

Kardiológia

Kardiológia

Sopron - Pannonia Medical

Kardiológia - a szívünkért

A kardiológiai szűrés azért fontos, mert segíthet a szívproblémák korai felismerésében, mielőtt azok súlyosabbá és potenciálisan életveszélyessé válnának. A kardiológiai szűrés célja a szívbetegség vagy más szív- és érrendszeri betegségek, például a magas vérnyomás, a magas koleszterinszint, a cukorbetegség vagy a családban előforduló szívbetegségek kockázati tényezőinek, tüneteinek vagy jeleinek felismerése.

A rendszeres kardiológiai szűrés segíthet olyan állapotok felismerésében is, mint a pitvarfibrilláció, amely növeli a stroke kockázatát, vagy a szívbillentyű-rendellenességek, amelyek szívelégtelenséghez vezethetnek. Ezen állapotok korai felismerése lehetővé teszi a korai beavatkozást és kezelést, ami javíthatja az eredményeket és csökkentheti a szövődmények kockázatát.

Összességében a kardiológiai szűrés fontos eszköz a szív egészségének megőrzésében és a súlyos szívbetegségek megelőzésében. Ajánlott azoknak, akiknek a családjában már előfordult szívbetegség, akiknek olyan kockázati tényezőkkel rendelkeznek, mint a magas vérnyomás, a magas koleszterinszint vagy a cukorbetegség, valamint azoknak, akik idősebbek vagy mozgásszegény életmódot folytatnak.

Magyarországon sajnos a vezető halálokok közé tartoznak a szív- és érrendszeri megbetegedések, melynek hátterében gyakorta a mozgásszegény életmód, helytelen táplálkozás, elhízás, dohányzás, stressz áll. Sokan küzdenek magas vérnyomással, cukorbetegséggel, magas koleszterinszinttel.

Jellemző panaszok

Kardiológiai szakrendelésünket a következő tünetekkel, panaszokkal, problémákkal érdemes felkeresni:

  • mellkasi- vagy háti fájdalom nyugalomban vagy terhelésre
  • nehézlégzés
  • csökkent terhelhetőség, fáradtság
  • lábdagadás
  • szapora vagy lassú szívverés
  • szabálytalan szívműködés
  • szédülés, ájulás
  • fejfájás
  • vérnyomásproblémák
  • terhelt családi anamnézis (családban előforduló szív- és érrendszeri betegségek, korai szívhalál)
  • koronavírus fertőzést követően jelen lévő szerteágazó panaszok
  • a kardiológiai kivizsgálás tünetmentes egyének esetében is javasolható szűrővizsgálat jelleggel---rizikófaktorok felderítése (magas vérnyomás, dohányzás, túlzott alkoholfogyasztás, magas koleszterinszint, cukorbetegség, mozgásszegény, illetve fokozottan stresszes életmód, elhízás, örökletes tényezők megléte) illetve státuszfelmérés

A vizsgálat menete

A kardiológiai szakvizsgálat első lépéseként felvesszük a részletes kórelőzményt, meghallgatjuk a páciens panaszait majd fizikális vizsgálat, EKG és echocardiographia (szívultrahang) történik.

Panaszok, illetve leletek függvényében szükség lehet további eszközös vizsgálatokra, mint pl. Holter (folyamatos EKG monitorizálás), terheléses EKG vizsgálat, melyek szintén elérhetőek rendelésünkön.

Kérjük tisztelt pácienseinket, hogy a korábbi orvosi dokumentációikat, illetve a szedett gyógyszerek pontos listáját, valamint korábbi laborleletet elhozni szíveskedjenek.

Kapcsolódó szűrések, vizsgálatok

A kardiológiai szűrés azért fontos, mert segíthet a lehetséges szív- és érrendszeri problémák korai felismerésében, még mielőtt azok súlyosabbá válnának. A korai felismerés és kezelés megelőzheti vagy késleltetheti a szívbetegség kialakulását, amely világszerte vezető halálok. A szűréssel a szívbetegségek kockázati tényezőit is azonosítani lehet, például a magas vérnyomást, a magas koleszterinszintet és a cukorbetegséget, amelyek kezelésével csökkenthető a szívbetegség kockázata.

Ezenkívül a kardiológiai szűrés segíthet azonosítani a szívbetegség jelenlétét azoknál az embereknél, akiknél nincsenek tünetek, amelyeket gyakran "néma" szívbetegségnek neveznek. Ez különösen fontos azoknak az embereknek, akiknél nagy a szívbetegség kockázata, például akiknek a családjában előfordult szívbetegség, dohányosok vagy cukorbetegek.

Fontos megjegyezni, hogy a szűrés eltér a diagnosztikai vizsgálattól. A szűrést a lehetséges problémák vagy a magas kockázatú egyének azonosítására, míg a diagnosztikai vizsgálatot a betegség vagy állapot jelenlétének megerősítésére végzik.

Dr. Horváth Szandra

kardiológus, belgyógyász szakorvos, adjunktus

Dr. Horváth Szandra a Soproni Gyógyközpont Kardiológiai Rehabilitáció II. Osztályának főorvosa, fekvő- és járóbeteg ellátásban egyaránt dolgozik. 

1998-ban végzett a kapuvári Felsőbüki Nagy Pál Gimnáziumban, majd 2004-ben szerzett általános orvosi diplomát a Pécsi Tudományegyetemen. 2013-ban Belgyógyászati-, 2017-ben Kardiológiai szakvizsgát, majd 2020-ban Felnőtt Transthoracalis Echocardiographia licence vizsgát tett. 

2008-2023-ig a Soproni Gyógyközpont Kardiológiai Osztályán gyógyított, 2023. május óta a Kardiológiai Rehabiltáció II. Osztályon dolgozik. 

Magyar Orvosi Kamarának, a Magyar Kardiológusok Társaságának, a Magyar Hypertonia Társaságnak tagja.

Dr. Kocsis Ildikó

Kardiológus szakorvos, főorvos

2008–ban diplomázott a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem Általános Orvosi Karán. 2009-2018 között a Marsovásárhelyi Megyei Sürgősségi Kórház Kardiológiai osztályán dolgozott. 2014–ben belgyógyászat, 2018–ban kardiológiai szakvizsgát tett. 2018–ban a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem/Élettan tanszékén PhD fokozatot szerezett. 2019. márciusától a Soproni Erzsébet Oktató Korház Belgyógyászat/Kardiológiai osztályán dolgozik. 2009-től rendszeresen vesz részt szakmai továbbképzőkön, kongresszusokon. 2021-ben adjunktusi, 2022. júliusban főorvosi kinevezésben részesült. 2014–től a Magyar Kardiológiai Társaság, 2021-től az Európai Kardiológiai Társaság/Szívelégtelenség Társaság tagja.

Időpontfoglalás kardiológiára

  • 24-168 órás Holter vizsgálatok

  • Menedzserszűrések

  • Üzemorvosi-, foglalkozás-egészségügyi vizsgálatok

  • Terheléses EKG vizsgálatok

  • Ultrahangvizsgálatok

Sopron, magánrendelés, kardiológia, szakvizsgálat, kardiológiai magánrendelés

Bővebben …Kardiológia

  • Találatok: 26285

Csecsemő- és gyermekgyógyászat

Csecsemő- és gyermekgyógyászat Sopronban

Csecsemő- és gyermekgyógyászat

Csecsemő- és gyermekgyógyászat ismertető

A csecsemő- és gyermekgyógyászat az orvoslás egy igen különleges területe, hiszen születéstől a felnőtté válásig a (kis)ember számos változáson megy keresztül. Ezzel együtt, jellemzően a különböző korcsoportokban más és más tünetek, tünetegyüttesek jelentkezhetnek, a betegségek megjelenése eltérő formát ölthet.

Másrészt a csecsemő- és gyermekgyógyászatban mindig csapatmunka zajlik: a gyermek, a szülő és az orvos kölcsönös bizalmon alapuló együttműködése nélkül elképzelhetetlen a gyógyítás/gyógyulás. A barátságos légkörben zajló vizsgálat során, életkornak megfelelő kommunikációval igyekszünk a gyermek természetes szorongását oldani, valamint teljes körű tájékoztatással a szülőket bevonva, tervezzük meg a szükséges diagnosztikai lépéseket és hozzuk meg a terápiás döntést.

Rendelésünkre bármely általános csecsemő- és gyermekgyógyászati problémával, kérdéssel és szülői észrevétellel fordulhatnak!

A vizsgálat menete

Az előzmények (családi betegségek, terhesség, születés és újszülöttkori események, későbbi betegségek, védőoltások) részletes áttekintését, megismerését követően kerül sor a teljeskörű belgyógyászati fizikális vizsgálatra, melynek részét képezi a testsúly és -magasság mérése alapján számított BMI (testtömegindex), valamint percentilis értékek megadása.

Ezek alapján tervezzük meg - ha indokolt - a további diagnosztikai lépéseket, valamint a társszakmákkal történő konzultációt.

A leletek összegzését, az eredmények kiértékelését követően kerül sor a terápiás döntésre, melybe - a lehetőségek szerint - a szülők mellett, a gyermeket is bevonjuk.

A vizsgálatra kérjük hozzák magukkal:

  • a gyermek egészségügyi kiskönyvét az oltási adatlappal együtt
  • a korábbi zárójelentéseket, ambuláns kezelési lapokat
  • aktuálisan szedett gyógyszerek nevét, adagolását

Dr. Arany Virág

Csecsemő- és gyermekgyógyász szakorvos

Kapcsolódó szolgáltatásunk

Foglaljon időpontot még ma!

Időpont foglalás telefonon

Sopron, magánrendelés

Bővebben …Csecsemő- és gyermekgyógyászat

  • Találatok: 9233

9400 Sopron
Várkerület 77.

+36309895890

E-mail

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

PR

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. 

Sajtó

Sajtó

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Ön Orvos?

Vegye fel velünk a kapcsolatot, ha együttműködési lehetőségben gondolkodik!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

© 2024 - Honlapot készítette: 

DENTAL-PANNONIA Zrt. Minden jog fenntartva.

A kollégák fényképeit készítette: 

miskafoto (facebook)

miskafoto (weboldal)

Betegjogi képviselő: dr. Baranyai Roland

  • +36 20 489 9567
  • Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Pannonia Medical Kft.

Egyedi azonosító: 520 335

Cégjegyzékszám
08-09-033986
Adószám
27555015-1-08
Székhely
9400 Sopron, Várkerület 77.
OAH engedély száma
SVR-HA14833