Fő tartalom átugrása
Megelőzés. Diagnosztika. Gyógyítás. I 9400 Sopron Várkerület 77. I +36309895890

Dr. Linkai Roberta

Dr. Linkai Roberta

Neurológus szakorvos, főorvos

Dr. Linkai Roberta 2002-ben summa cum laude minösítéssel diplomázott a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karán. Szakképzését a budapesti Jahn Ferenc Dél-Pesti Kórházban végezte, ahol 2014-ig dolgozott. Közben másfél évet töltött Finnországban, ahol a stroke-kutatásban tevékenykedett a Helsinki Egyetemen. 2013-ban tett neurológiai szakvizsgát. 2014 óta Ausztriában, a wiener neustadti kórházban dolgozik főorvosként, ahol részt vesz mind a fekvő-, mind a járóbeteg ellátásban, illetve a myasthenia gravisos betegekkel foglalkozó ambulanciát vezeti.

A Magyar és az Osztrák Orvosi Kamara tagja.

Időpontfoglalás Dr. Linkai Roberta szakrendelésére

Bővebben …Dr. Linkai Roberta

  • Találatok: 12730

Neurológia

Neurológiai szakrendelés Sopronban

Neurológia

A neurológia az idegrendszer rendellenességeivel foglalkozik, azon belül is az összes olyan betegség diagnosztizálásával és gyógyításával, amelyek a központi- és perifériás idegrendszer működését befolyásolják.
A neurológus szakorvos feladata a neurológiai rendellenességek - leggyakrabban a fejfájás, epilepszia, mozgászavarok, demencia, neuroimmunológiai- és neuromuszkuláris betegségek- kivizsgálása, diagnosztizálása és kezelése.

Milyen panaszokkal forduljunk neurológushoz?

  • hosszú ideje fennálló, igen erős, vagy gyakran jelentkező fejfájás

  • egyensúlyzavar

  • szédülés

  • mozgászavar

  • járászavar

  • beszédzavar

  • végtagzsibbadás

  • izomgyengeség

  • ismétlődő eszméletvesztés

  • látászavar, kettőslátás

  • epilepszia

  • memóriazavarok

Az alvászavarok, a szellemi hanyatlás, memóriazavar, sőt olykor a depresszió és szorongásos tünetek hátterében is állhatnak idegrendszeri zavarok.

Hogyan zajlik a neurológiai kivizsgálás?

A neurológiai szakrendelés keretében a szakorvos először kikérdezi a pácienst jelenlegi tüneteiről, panaszairól, korábbi betegségeiről, a családban előfordult megbetegedésekről, illetve áttekinti a korábbi vizsgálati leleteket, azaz felveszi a kórelőzményt. Ezt követően állapotfelmérő neurológiai vizsgálatot végez
A neurológus ellenőrzi a beteg mentális állapotát és beszédkészségét, a mozgáskoordinációt, a járást, az egyensúlyt, az izomerőt, illetve a látást, és más érzékelési funkciókat. Végül reflexkalapács segítségével ellenőrzi a reflexeket is.
Ezek segítségével megállapítható, hogy idegrendszeri eredetű-e a panasz és milyen további vizsgálatok szükségesek a diagnózis felállításához.

Milyen diagnosztikai eljárásokat rendelhet el a neurológus?

A neurológus a panasz okának felderítéséhez leggyakrabban modern képalkotó vizsgálatokat (koponya MR, gerinc MR, koponya CT, gerinc CT, röntgen), illetve különböző elektrofiziológiai vizsgálatokat rendelhet el, melyekkel vizsgálható az agy (elektroenkefalográfia, EEG), a környéki idegek (elektroneurográfia, ENG), valamint az izomzat (elektromiográfia, EMG) elektromos működése. Mivel bizonyos betegségek genetikai halmozódást mutatnak, ezért laboratóriumi vizsgálatra is sor kerülhet.

Dr. Linkai Roberta

Neurológus szakorvos, főorvos

Dr. Linkai Roberta 2002-ben summa cum laude minösítéssel diplomázott a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karán. Szakképzését a budapesti Jahn Ferenc Dél-Pesti Kórházban végezte, ahol 2014-ig dolgozott. Közben másfél évet töltött Finnországban, ahol a stroke-kutatásban tevékenykedett a Helsinki Egyetemen. 2013-ban tett neurológiai szakvizsgát. 2014 óta Ausztriában, a wiener neustadti kórházban dolgozik főorvosként, ahol részt vesz mind a fekvő-, mind a járóbeteg ellátásban, illetve a myasthenia gravisos betegekkel foglalkozó ambulanciát vezeti.

A Magyar és az Osztrák Orvosi Kamara tagja.

Időpontfoglalás Dr. Linkai Roberta szakrendelésére

Foglaljon időpontot még ma!

Időpont foglalás telefonon

Bővebben …Neurológia

  • Találatok: 20879

A cukorbetegségről

A cukorbetegségről

November 14-én született Frederick Banting, akinek Charles Best-tel közös gondolata vezetett az inzulin felfedezéséhez. Emiatt lett ez a nap a Diabétesz Világnapja. Logója egy kék kör: a cukorbetegséggel küzdő személyek és szervezeteik világszintű közösségének szimbóluma, az élet és az egészség jelképe, színe az eget jelképezi, amely alatt a nemzetek összefognak.

A 2021-es Diabetes Atlas adatai szerint világszerte 537 millió cukorbeteg él és ez a szám rohamosan növekszik (2045-re 783 millió lesz várhatóan!). Jó hasonlattal mondhatjuk, hogy a világ harmadik legnépesebb „országa” a cukorbetegeké. Minden 11 emberből 1 diabeteses! Magyarországon a legújabb felmérések alapján a 20-69 éves populációban a diabetes előfordulása 8.65%. Életkorral ez tovább emelkedik, idősekben 65 év felett közel 20%-os a cukorbetegek aránya.

Két fő típusa van, az 1-es és a 2-es típusú cukorbetegség. Az 1-es típusú, ált. gyermek- ill. fiatal felnőttkorban jelentkezik, hátterében az inzulintermelő sejtek autoimmun folyamat okozta pusztulása áll. Itt az inzulin abszolút hiánya jellemző, mely miatt napi többszöri inzulinadásra van szükség. Megelőzésére aktuálisan nincs lehetőség, bár igazolták, hogy gyermekkori D3-vitaminpótlással az 1TDM prevalenciája 80%-al csökkenthető! A 2-es típusú, inzulinrezisztenciához ill. általában elhízáshoz társulóan felnőttkorban jelentkezik. Erre a típusra a relatív inzulinhiány jellemző, ide sorolható a betegek nagyobb része.

Megelőzésének és kezelésének leghatékonyabb eszköze az életmódterápia. Az időskor, a túlsúly, az ülő életmód mind fokozza az inzulinrezisztenciát. Ha a szervezetünk ezt nem tudja ezt ellensúlyozni, akkor megemelkedik a vércukor ill. kialakulhat a diabetes. Közös jellemzője tehát, hogy a sejtek különböző okoknál fogva nem képesek a cukor felvételére, így a vércukorszint megemelkedik.

A betegség sokszor nem mutatja meg, csak ha keressük! Sajnálatos módon kb. 10 évet elveszítünk azzal, hogy későn ismerjük fel a cukorbetegséget. Pont azt a tíz évet, amikor a legkönnyebb lenne kezelni. Ez idő alatt a béta-sejtek (inzulintermelő sejtek) közel 50%-a (egyes adatok szerint akár 80%-a) elpusztul.

Szűrésre rendelkezésre áll egy rendkívül egyszerűen kitölthető kérdőív (Findrisk) ill. egy rutin laborvizsgálat (cukorterhelés). A szűrővizsgálatok általános tapasztalata szerint minden ismert cukorbetegre egy fel nem ismert diabetesben szenvedő beteg esik! Ez alapján hazánkban kb. 1,5 millió ember szenved ismert vagy ismeretlen módon diabetesben ill. kórmegelőző állapotaiban.

Mai tudásunk alapján a hyperglykaemia kialakulásában összesen 11 tényező játszik szerepet: a máj, az izomzat, a zsírszövet, a központi ideg­rendszer, a bélrendszer, a vese, a hasnyálmirigy inzulin és glukagon termelő sejtjei, az alacsony fokozatú idült gyulladás, a bél-mikrobióta ill. egy gyomorürülést lassító anyag termelődésének csökkenése. A patomechanizmus ezen 11 útja terápiásan befolyásolható, terápiaválasztásban előnyben kell részesíteni a kombinációs kezelést. Olyan terápiát kell választani, amely amellett hogy hatékony, csökkenti a testsúlyt, a hypoglykaemia (vércukoresés) kockázatát, a bétasejt-károsodást ill. kardiovaszkuláris és renális (vese) védelemmel is bír.

Fontos az egyénre szabott, individualizált kezelés elve. A terápia megválasztáskor maximálisan tekintettel kell lenni az adott beteg egyedi körülményeire, tulajdonságaira (életkor, betegségtartam, társbetegségek, motiváció, anyagi háttér, stb.). Idősebb, szövődményekben vagy társbetegségekben szenvedő, rövidebb várható élettartammal rendelkezők esetén lehetünk engedékenyebbek.

A korábbi években alkalmazott „kudarcon alapuló” kezeléssel szemben (amikor kezelés változtatására csak akkor került sor, ha az anyagcsereértékek ismételten elmaradtak a kívánttól) előtérbe került a célorientált kezelés. Ennek középpontjában a korai vércukorönellenőrzés, korai kombinált, több támadáspontú, mellékhatástól mentes és szív-érrendszeri szempontból előnyös kezelés (béta-sejt védő eljárások preferálása) áll.

Sok múlik az időzítésen. Prediabetes (cukorbetegség megelőző állapot) beavatkozás nélkül diabetesbe progrediál. Magas vércukor és vérzsírszint ill. egyéb pathológiai folyamatok (gyulladás, oxidatív stressz) az inzulintermelő sejtek pusztulásához és a betegség további progressziójához vezetnek. Ez a lefolyás azonban nem elkerülhetetlen. Ha időben felismerjük és megfelelő időben hatékonyan kezeljük, akkor megelőzhetjük ill. jelentősen késleltethetjük a betegség kialakulását ill. a komplikációk (pl. szív-érrendszeri történések, daganatok) jelentkezését. Az időben elkezdett kezelésnek és életmódterápiának nemcsak aktuális, hanem késői előnyös hatása is van („metabolikus memória”).

A cukorbetegség kezelésének és követésének fontos eszköze a vércukorönellenőrzés. Segítségével felismerhető és elkerülhető a hypoglycaemia, segít a hyperglycaemiás anyagcserekisiklás megelőzésében/korrigálásában, a kezelés aktuális élethelyzethez való igazításában. Ezek révén segít a cukorbetegnek megismerni betegségét és megtanulni a bizonyos keretek közötti önmenedzselést. Az orvos számára pedig segítséget jelent az antidiabetikus kezelés szükség szerinti módosításának eldöntésében!

Fontos ismerni hová vezethet a betegség kezelés nélkül. A vakság, a végstádiumú veseelégtelenség és a nem traumás végtagamputáció leggyakoribb oka a cukorbetegség. 10 cukorbetegből 8 szív-érrendszeri esemény következtében veszíti el az életét. Fontos azonban azt is hangsúlyozni, hogy mindez elkerülhető!

Konklúzió: Vegyük észre időben! Kezeljük megfelelően! Képesek vagyunk változ(tat)ni!

FINDRISK számoló

Jelen kérdőív a 2-es típusú cukorbetegség korai felismerését segíti. Minél nagyobb pontszámot ér el, annál magasabb a cukorbetegség 10 éven belüli kialakulásának veszélye (ld. lent). 11 pont felett feltétlenül indokolt további kivizsgálás.

Kattintson ide a kitöltéshez

Dr. Végh Tibor

Belgyógyász - diabetológus szakorvos, főorvos

2005-ben diplomázott „summa cum laude” minősítéssel a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem Általános Orvostudományi Karán. 2011-ben Belgyógyászatból, majd 2015-ben Diabetológiából szerezte meg szakképesítését. 2005-től a Soproni Erzsébet Oktató Kórház II. sz. Belgyógyászat/Kardiológia Osztályán dolgozik, ahol általános belgyógyászati, kardiológiai, nefrológiai, hematológiai, diabeteses fekvőbetegek ellátását végzi. Emellett 2010-2013 között Belgyógyászati és Angiológiai szakrendelésen, majd 2013-tól Diabetológiai Szakrendelésen járóbetegek ellátását, gondozását folytatja. 2021-ben kapott főorvosi kinevezést illetve ugyanebben az évben a Diabetológiai Szakrendelés szakmai vezetését vette át. 2005-től hazai belgyógyászati, kardiológiai és diabetológiai témájú továbbképző rendezvények rendszeres részvevője. 2013-tól rendszeresen tart továbbképző előadásokat orvosok számára (évente 4-10 előadás), emellett időszakosan szakmai cikkek, kommentek írásában illetve nemzetközi klinikai vizsgálatokban is részt vesz. 2010-től MBT (Magyar Belgyógyász Társaság) és MHT (Magyar  Hypertonia Társaság), 2011-től MDT (Magyar Diabetes Társaság) tagja.

Időpontfoglalás - Dr. Végh Tibor

Bővebben …A cukorbetegségről

  • Találatok: 6561

Allergia vizsgálatok (labor)

Allergia vizsgálatok a Pannonia Medicalban, Sopronban

Allergia vizsgálatok
(labor)

Az élelmiszer-allergia tesztek előnyei rendkívül fontosak mind az egyének, mind az egészségügyi szakemberek számára. Ezek a tesztek képesek azonosítani, hogy valaki allergiás-e bizonyos élelmiszerekre, ami segíthet a megfelelő étrend kialakításában és az allergiás reakciók elkerülésében. Továbbá, az élelmiszer-allergia tesztek lehetővé teszik a pontos diagnózist és a hatékony kezelési stratégiák kialakítását, növelve ezzel az életminőséget.

Az allergia a szervezet téves immunválasza, amikor is olyan anyag, molekula ellen védekezik, amely alapjában véve ártalmatlan, nem jelent veszélyt a szervezetre.

A tudomány mai állása szerint az allergia sajnos nem megelőzhető és nem gyógyítható. Azonban ha pontosan tudjuk, mire vagyunk allergiások, lehetőségünk van rá, hogy elkerüljük a kellemetlen tüneteket okozó környezetet és anyagokat. Az allergének pontos kimutatására ajánljuk figyelmébe a vérből történő allergia vizsgálatot.

Az allergiát kiváltó anyag egészét vizsgáló allergiatesztek (bőrteszt, illetve a vérből kimutatott ellenanyag-vizsgálat) segítenek az enyhe, illetve súlyos allergiát kiváltó anyagok kimutatásában. Ezek azonban vagy csak az allergén kivonatokat, vagy csak a molekuláris allergéneket vizsgálták. A diagnosztika terén a közelmúltban megjelentek az új generációs multiplex és nanotechnológiás allergia tesztek.

  • ALEX multiplex vizsgálatok

  • FOX allergia vizsgálatok

  • FOOD Teszt 220+

  • Fémallergia tesztek

ALEX multiplex vizsgálatok

Az ALEX multiplex allergia teszt az egyik legmodernebb IgE alapú allergia vizsgálat, jelenleg világszerte legfejlettebb nanobead-technológián alapul.

Magába foglalja az IgE vizsgálatok során alkalmazott allergén kivonatokat, illetve számos allergén komponenst is, így egy vérvételből, egy panelen több száz allergén kivonat és komponens vizsgálatát teszi lehetővé.

A klasszikus allergiatesztek során az allergiát kiváltó anyag (pl. valamilyen pollen vagy táplálékfajta) teljes kivonatát vizsgálják. Ezek a biológiai eredetű anyagok maguk is több komponensből állnak, amelyek egymástól eltérő mértékben, de az adott komponensre jellemzően okozhatnak enyhébb vagy súlyosabb allergiás tüneteket. Ezek vizsgálatára alkalmasak a komponens alapú allergia tesztek, melyek eddig singleplex formában voltak elsősorban elérhetőek.

Multiplex allergia tesztek előnye, hogy egy lépésben, parallel méréssel ki tudja mutatni:

  • szinte az összes, potenciálisan anafilaxiát okozó veszélyes anyagot,

  • a keresztallergiák molekuláris hátterét is,

  • továbbá választ adhatnak arra is, hogy a hőkezelésre bomló fehérjék állnak-e az allergia hátterében, vagy

esetleg a hőnek ellenálló, stabilabb molekulák.

A multiplex allergén-chipek komplex molekuláris biomarkereivel szinte a teljes egyéni allergénspecifikus IgE-repertoár meghatározható, lehetővé téve a személyre szabott diagnosztikát és kezelést, különös tekintettel a kereszt-allergiákra és az anafilaxia diagnosztikájára.

FOX ételintolerancia vizsgálatok

A FOX ételintolerancia teszt egy nanotechnológián alapuló vizsgálat, amely összetételének köszönhetően, 1 vérvételből közel 300 élelmiszer fehérje ellen termelt IgG típusú antitest vizsgálatára van egyszerre lehetőség.

A FOX ételintolerancia teszt egy nanotechnológián alapuló vizsgálat, amely összetételének köszönhetően, 1 vérvételből közel 300 élelmiszer fehérje ellen termelt IgG típusú antitestet vizsgálatára van egyszerre lehetőség.

Fontos megemlíteni, hogy az emberek többsége az étkezéssel kapcsolatba hozható panaszok esetén általában ételallergiára gyanakszik, pedig az esetek nagyobb részének hátterében leginkább ételintoleranciáról van szó. Ennek egyik bizonyítéka az is, hogy az IgG reakciók (ételintolerancia) 10-15x gyakoribbak, mint az IgE reakciók (ételallergia), amelyek az embereknek csupán a 2%-át érintik.

A FOX ételintolerancia teszt segítségével megállapítható, hogy milyen ételekre érzékeny a szervezete, azonban általa konkrét betegséget nem lehet diagnosztizálni! A háttérben húzódó esetleges konkrét betegség megállapításához kérjen szakorvosi segítséget!

FOOD Teszt 220+

A táplálékintolerancia lassan már Európában is népbetegségnek számít, hiszen az emberek több mint negyven százalékának a mindennapjait keseríti meg.

A betegség oka a bél falának megváltozott, zavart felszívó funkciója. Károsodott permeabilitás (áteresztő képesség) esetén ugyanis részlegesen lebomlott táplálékmolekulák is a keringésbe jutnak, az aktiválódó immunrendszer által termelt IgG-típusú ellenanyagok pedig változatos tünetek megjelenéséhez vezetnek.

A fokozott permeabilitás (leaky-gut szindróma, áteresztő bél szindróma) kialakulásában több tényező is szerepet játszhat: bélflóra megváltozása, hyperaciditás, egyoldalú táplálkozás, gyógyszeres kezelés, fertőzések, tartósítószerek, alkohol, nikotin, stressz, stb.

A kialakult immunválasz gyulladást indukál, mely krónikussá válhat, az egész szervezetben tüneteket okozva, nem csak a gyomor-bélrendszerben.

Fémallergia tesztek

A fémallergia, vagy fém-túlérzékenység olyan immunrendszeri reakció, amely bizonyos fémekkel való expozíció után következik be. Ez az állapot gyakori, és akár a lakosság 15%-át is érintheti. Gyakran bőrreakcióként jelentkezik nikkelre, kobaltra és krómra, olyan tüneteket okozva, mint a bőrpír, duzzanat, viszketés, csalánkiütés, bőrkiütés, és száraz foltok, amelyek égési sérülésre emlékeztetnek. A reakció közvetlen bőrkontaktus után következhet be olyan tárgyakkal, mint az ékszerek, érmék, cipzárok, szemüvegek, bizonyos fogászati anyagok, és néhány típusú sebészeti implantátum.

A fémallergiákat leggyakrabban tapaszteszttel diagnosztizálják. Azonban vannak esetek, amikor vérvizsgálatokat használnak, különösen a limfocita-transzformációs tesztet (LTT).

A limfocita-transzformációs teszt (LTT) a fémérzékenység vérvizsgálata, amely méri az immunrendszer válaszreakcióját a specifikus fémekre. A teszt úgy működik, hogy a vizsgált személy limfocitáit (egyfajta fehérvérsejt) ki vannak téve a kérdéses fémnek. Ha a limfociták reagálnak és elkezdenek szaporodni, az fémérzékenységet jelez.

Az LTT általában kevésbé megbízható és kevésbé gyakran használt, mint a tapaszteszt a fémallergiák diagnosztizálására, de bizonyos helyzetekben hasznos eszköz lehet. Például akkor használható, amikor gyanítható, hogy valaki allergiás egy orvosi implantátumban használt fémre, vagy amikor a tapaszteszt nem lehetséges vagy nem egyértelmű.

Fontos megjegyezni, hogy bár ez a teszt kimutathatja a fémekkel szembeni érzékenységet vagy allergiás reakciót, nem feltétlenül jelzi előre, hogy valaki reagál-e a fémre a valós életben történő expozíció esetén. Az eredmények értelmezését és a helyzet kezelésének döntését tapasztalt klinikai szakembernek kell elvégeznie.

Fogászati célból történő tesztelés esetén célszerű előre egyeztetni a fogorvosunkkal a tesztelendő fémekről, hogy bizonyosan mindent lefedjen a teszt.

laktózintolerancia, laktózérzékenység, allergia vizsgálatok labor, étel allergia vizsgálat, allergiavizsgálat, tejfehérje allergia, laktóz allergia

Bővebben …Allergia vizsgálatok (labor)

  • Találatok: 16298

Menedzsment

Menedzsment

Megelőzés. Diagnosztika. Gyógyítás.

Menedzsment

A Pannonia Medical menedzsmentje

A páciensekért dolgozva, nap-mint-nap.

  • Dr. Szilágyiné Dr. Hős Nikolett, LL.M. Ph.D.

    Ügyvezető igazgató, CEO

  • Dr. Pécsi Örs

    Orvosigazgató

  • Dr. Szilágyi Pál, LL.M. Ph.D.

    Stratégiai fejlesztési igazgató

Bővebben …Menedzsment

  • Találatok: 47130

9400 Sopron
Várkerület 77.

+36309895890

E-mail

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

PR

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. 

Sajtó

Sajtó

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Ön Orvos?

Vegye fel velünk a kapcsolatot, ha együttműködési lehetőségben gondolkodik!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

© 2024 - Honlapot készítette: 

DENTAL-PANNONIA Zrt. Minden jog fenntartva.

A kollégák fényképeit készítette: 

miskafoto (facebook)

miskafoto (weboldal)

Betegjogi képviselő: dr. Baranyai Roland

  • +36 20 489 9567
  • Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Pannonia Medical Kft.

Egyedi azonosító: 520 335

Cégjegyzékszám
08-09-033986
Adószám
27555015-1-08
Székhely
9400 Sopron, Várkerület 77.
OAH engedély száma
SVR-HA14833